Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Magyar Vöröskereszt   Keresőszolgálat   Véradó Adatbázis   Véradásszervezés   Megyei Szervezetek   Magyar Ifjúsági Vöröskereszt

Köszöntjük weblapunkon

Dunaföldvári tábor

E-mail Nyomtatás PDF

A 2013. tavaszán a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága pályázatot hirdetett, gyermektáborok lebonyolítására, melynek forrása a 2012-ben létrehozott „Kenedi Alapból” került finanszírozásra.

Dunaföldváron így több mint negyvenhét rászoruló gyermek élvezhette július 8. és 14. között a tábor adta gazdag programkínálatot. A programot a Dunaföldvár Városi Alapszervezet bonyolította le, 6 felnőtt és 4 ifjúsági vöröskeresztes önkéntes segítségével. A fiatalok megismerkedhettek az elsősegélynyújtás alapjaival, tájékoztatást kaptak a vizek veszélyeiről, vagy éppen informálódhattak a szelektív hulladékgyűjtésről is. Emellett természetesen a kikapcsolódásra is volt bőven idejük, kirándultak, énekeltek, és kézműveskedtek is.

Módosítás: ( 2013. augusztus 16. péntek, 07:05 )
 

Adománygyűjtési akció támogatásával segíti a Tesco a hátrányos helyzetű gyerekek iskolakezdését

E-mail Nyomtatás PDF

Adománygyűjtési akció támogatásával segíti a Tesco a hátrányos helyzetű gyerekek iskolakezdését


Budapest, 2013. augusztus 5. – „Sok kicsi nagyra megy” címmel, július 21-én indította el adománygyűjtő akcióját a Magyar Vöröskereszt a Tesco támogatásával. Az augusztus 31-ig tartó akció célja, hogy minél több hátrányos helyzetű családnak megkönnyítsék az iskolakezdéssel járó anyagi terheket, és minél több kisdiák vághasson neki az új tanévnek, a megfelelő tanszerekkel.

Füzet, ceruza, vonalzó, radír és tornazsák. Csak néhány olyan eszköz, melyek nélkül elképzelhetetlen a szeptemberi tanévkezdés. Sokaknak azonban megoldhatatlan anyagi terhet jelent még a legalapvetőbb tanszerek beszerzése is. A hátrányos helyzetű családokban élő gyermekek iskolakezdését évek óta támogatja a Magyar Vöröskereszt, s a szervezet hosszú távú stratégiai partnereként idén a Tesco is hozzájárul a „Sok kicsi nagyra megy” elnevezésű adománygyűjtő akció sikeres lebonyolításához. A vállalat az adománygyűjtő kampány média-megjelenését szponzorálja.

Azok, akik július 21. és augusztus 31. között felhívják a Magyar Vöröskereszt 1359-es adományvonalát, vagy SMS-ben elküldik erre a számra az ’ADOMANY’ szót, azok 250 forinttal[1] támogatják az akciót, s azt, hogy minél több gyermek kezdhesse gondtalanul az idei tanévet.

„A Tesco számára kiemelten fontos a helyi közösségek és a rászorulók támogatása. Felelősen gondolkodó vállalatként elengedhetetlen, hogy a legjobb tudásunk szerint és a leghatékonyabb eszközökkel segítsük a nehéz körülmények között élő magyar családokat. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Magyar Vöröskereszttel folytatott együttműködésünket kiterjesztjük, s az évek óta közösen folytatott programjaink mellett ezúttal a hátrányos helyzetű gyermekek iskolakezdését segítő adománygyűjtő akciót is támogatjuk” – mondta Nigel Jones, a Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatója.

„Tesco és a Magyar Vöröskereszt közötti stratégiai partnerség több éves múltra tekint vissza. A vállalat és a szervezet közötti együttműködés olyan nemes célok támogatására terjed ki, mint a véradás, vagy a karácsonyi időszakban az élelmiszer adományok gyűjtése a rászorulóknak – mondta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója, s hozzátette – A Tesco idén 5 millió forinttal támogatta a véradó kamion működtetését.”

A Magyar Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt országos tagsága mintegy százharmincezer fő. A szervezet ezenfelül negyvenezer önkéntest mozgósít évente. Az önkéntes segítők száma egy-egy katasztrófa alkalmával ugrásszerűen megnő. A Magyar Vöröskereszt az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény szerinti közhasznú tevékenységet végez. A hazai humanitárius szervezet alaptevékenységei békeidőben a következők: önkéntes véradók szervezése, katasztrófa-készenlét és válaszadás, szociális segítségnyújtás, eltűnt személyek felkutatására keresőszolgálat működtetése, menedéket kérők és a menekültek megsegítése, egészségnevelés, elsősegélynyújtás oktatása. A Magyar Vöröskereszt 2011-ben több mint 264 ezer embernek segített szociális akciói révén, ennek összértéke meghaladta a félmilliárd forintot. 2012-ben közel 437 ezer véradó jelent meg a Vöröskereszt által szervezett véradásokon.  A hazai humanitárius szervezet 2011-ben több mint 85 ezer elsősegélynyújtó vizsgát bonyolított le. A keresőszolgálat évente több száz embernek segít a világháborúban eltűnt vagy külföldre szakadt hozzátartozói keresésében a világ minden táján. A szervezet legnépszerűbb programjai a következők: Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat, Országos Felsőoktatási Véradóverseny, HIV/AIDS Prevenciós Verseny, Csecsemőgondozási Vetélkedő, Országos Elsősegélynyújtó Verseny és a Hétcsoda Élménytábor.

További információ: www.voroskereszt.hu

A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.

A Tesco Magyarország legnagyobb hipermarket kereskedelmi lánca és egyik legnagyobb brit befektetője. Itthon közel 22.000 magyar munkavállalót alkalmaz, és minden új áruház nyitásával átlagosan 100-300 új munkahelyet hoz létre. A vállalat 18 éves magyarországi működése során már több mint 200 áruházat nyitott, és mára piacvezetőként több mint hárommillió vásárlót szolgál ki minden héten. A Tesco a hazai beszállítók elkötelezett partnereként közel 1.300 magyar vállalkozással áll kapcsolatban, saját márkás termékei között 140 magyar termék található.  Az áruházlánc közleményei a www.tesco.hu, környezetvédelmi eredményei a www.zoldtesco.hu weboldalon olvashatóak.

További információ:

Varró Balázs

Kommunikációs vezető
Tesco-Global Áruházak Zrt.
Tel.: 06 20 827 0543

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Varga Eszter

Külső kommunikációs specialista
Tesco-Global Áruházak Zrt
Tel.: 06 20 821 2138
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Módosítás: ( 2013. augusztus 09. péntek, 10:04 )
 

Véradás az OBI-ban

E-mail Nyomtatás PDF

Kedves Véradó, leendő Véradó!

A Magyar  Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete Szekszárdon az OBI Áruházban

VÉRADÁST SZERVEZ!

IDEJE:     2013. június 27-én  (csütörtökön)

10.00-14.00 óráig

Helye : Szekszárd OBI Áruház

Az Áruház minden vértadót ajándékkal jutalmaz.

Önzetlenségét előre is köszöni a MAGYAR VÖRÖSKERESZT Tolna Megyei Szervezete

A véradásra kérjük hozza magával személyigazolványát és TAJ kártyáját.

Módosítás: ( 2013. június 24. hétfő, 10:21 )
 

Dunai árvíz

E-mail Nyomtatás PDF

Adománygyűjtő pontokat hozott létre Magyar Vöröskereszt

Budapest, 2013. június 8. - Az elmúlt négy napban 15 ezer embernek segített a Magyar Vöröskereszt a dunai árvízzel összefüggésben, az érintett megyékben. A védekezésben és az árvízi védekezésben résztvevők ellátásában 200 vöröskeresztes munkatárs és több mint 1700 önkéntes vett részt eddig. A hazai legnagyobb humanitárius szervezet adománygyűjtő pontjain várja a lakossági felajánlásokat.

10 gyűjtőpontot hozott létre a Magyar Vöröskereszt az árvíz által érintett megyékben. A humanitárius szervezet ide várja a lakossági és céges felajánlásokat. Elsősorban tartós élelmiszerre, ásványvízre, kávéra, tisztító és tisztálkodási szerekre, takarókra, hálózsákokra, szúnyogriasztóra és naptejre van a legnagyobb szükség. A gyűjtőpontok pontos helyszíne és nyitva tartása a www.voroskereszt.hu oldalon megtekinthető, bővebb információ az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mailcímen kérhető.

A Magyar Vöröskereszt 200 munkatársa és több mint 1700 önkéntese vett részt az árvízi védekezésben és a védekezésben részt vevők ellátásában az elmúlt négy napban. Emellett Nagymarosnál elsősegélynyújtó ügyeletet is ellát a szervezet Borosod megyei egészségügyi alakulata. A hazai legnagyobb humanitárius szervezet a továbbiakban szerepet vállal az esetlegesen kialakítandó befogadó helyek kezelésében, üzemeltetésében és az érintett lakosság pszichoszociális ellátásában is. Ezen felül készenlétbe helyezte, egy esetleges kitelepítés során alkalmazható járműflottáját valamint a rendelkezésére álló speciális árvízi mentőhajóit is, melyek szükség esetén rövid időn belül bevethetőek.

Pénzadományokat az alábbi számlaszámra vár a Magyar Vöröskereszt:

Belföldi átutalás esetén:

OTP Bank 11784009-20202936-00000000

közlemény rovatban tüntessék fel: KATASZTRÓFA

Nemzetközi átutalás (Magyarországon kívülről érkező adomány) esetén:

OTP Bank Nyrt

Nemzetközi számlaszám (IBAN):

HU17 1178 4009 2020 2936 0000 0000

SWIFT kód: OTPVHUHB

Magyar Vöröskereszt Sajtóiroda

Módosítás: ( 2013. június 24. hétfő, 10:33 )
 

Egyeztetés a karitatív szervezetekkel

E-mail Nyomtatás PDF

A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója egyeztetésre hívta a megyei karitatív szervezetek vezetőit az együttműködés lehetőségeiről. A megbeszélésen a Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete, valamint a Katolikus Karitász és a SZILÁSZ Református Támogató Szolgálat jelent meg.

Wéber Antal tű. ezredes igazgató tájékoztatta a megjelenteket az eddig kialakult, illetve a várható helyzetről, valamint a katasztrófavédelem által megtett intézkedésekről, felkészülésről a Dunán levonuló árhullám tekintetében. Igazgató úr ismertette a katasztrófavédelemhez érkező felajánlások kezelésének módját, és kérte a karitatív szervezetek együttműködését az adományok gyűjtésében és elosztásában.

A szervezetek előre is köszönik az eddigi felajánlásokat, és egyúttal kérik a lakosságot, hogy csak használható, jó állapotban lévő tárgyakat ajánljanak fel.

MVK Tolna Megyei Szervezete vállalja, hogy a védekezés ideje alatt kávé, tea, csokoládéval, vizzel látja el napi egy alkalommal a gáton dolgozókat.

Kérjük a lakosságot, munkáltatókat, hogy ehhez természetbeni vagy pénzbeli felajánlásokat tegyenek!

Módja: 7100 Szekszárd, Dózsa Gy. u. 1. Vöröskeresztes iroda (befizetés, adomány leadása)

Számlaszám: 10404601-49535149 -5256 1001

Módosítás: ( 2013. június 13. csütörtök, 10:16 ) Bővebben...
 

Véradók világnapja véradás

E-mail Nyomtatás PDF

Kedves Véradó, leendő Véradó!

 

A Magyar  Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete a Véradók Világnapja alkalmából

VÉRADÁST SZERVEZ!

IDEJE:     2013. június 14-én. (péntek)

8.00-14.00 óráig

Helye : Véradó Állomás Szekszárd, Béri B. Á. u. 5-7.

 

Minden véradónak az önzetlen segítségét  egy dobozos sörrel köszönjük meg.

 

Önzetlenségét előre is köszöni a

MAGYAR VÖRÖSKERESZT Tolna Megyei  Szervezete

 

A véradásra kérjük hozza magával személyigazolványát és TAJ kártyáját.

 


3. oldal / 6

IT-Nav Hungary - Webmail
http://www.veradas.hu - Adjon vért Ön is!

Közösségi oldalak

Belépés

Ki olvas minket

Oldalainkat 8 vendég böngészi